Jennifer Perez:
A pokol valóság, én jártam ott!

Egy keresztény családban nevelkedett 15 éves lány bizonysága, aki feltámadt a halálból. Eltávolodott az Úrtól, és túladagolva, holtan találták meg, Isten a pokolra küldte. Az Úr kegyelméből kapott egy második lehetőséget és visszatérhetett azzal a küldetéssel, hogy figyelmeztesse az elveszetteket, a hitehagyottakat, és a langyos keresztényeket az Úr nyomatékos üzenetével.

Isten áldjon meg benneteket testvérek. Arra kérnék mindenkit, hogy nyissa ki a Bibliáját és lapozzatok Joel próféta könyvének 2, 28 verséhez:

„És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak.”

Az én nevem Jennifer Perez és 15 éves vagyok. Nem könnyű nekem tinédzserként elétek állnom és elismernem a hibáimat, de a Szent Szellem segítségében bízom, Ő fog segíteni, és ad erőt, amire most nagy szükségem van. Mindenekelőtt dicsőséget és hálát szeretnék adni Uramnak, Jézus Krisztusnak. Nem akarok hittételeket elmondani vagy új hitelveket felvetni, csak azt fogom nektek elmondani, amit láttam, amit halottam, és amit éreztem.

Röviden szeretnék beszélni a családomról. A szüleim keresztények, és jó példával jártak előttem, Isten útját mutatták meg életükkel. Három évvel ezelőtt lettem keresztény, és fogadtam el az Urat Nicky Cruze testvérrel együtt. Két évig az Úr utjain jártam, de amikor elkezdtem a középiskolát, lázadóvá kezdtem válni, és elhagytam Isten útjait. Lázadoztam a szüleim ellen, és a droghoz nyúltam. A barátaim vettek rá arra, hogy ezt megtegyem.

Gondoltam, hogy keresztény vagyok, és én teszem majd a barátaimat kereszténnyé. Ehelyett ők vittek engem vissza a világba. Valójában a drog volt az, aminek a hatására sok mindent tettem. Gonosz szellemek költöztek belém, ez volt az, ami lázadóvá tett a szüleimmel szemben. Ők szigorúak voltak, és nem engedtek el sehová, így azt sem engedték, hogy egy barátom házában töltsem el az éjszakát. Mindent titkokban kellett tennem, a hátuk mögött. Lógni akartam az iskolából. Alig akartam menni, éppen csak annyit, hogy a látszatot fenntartsam. Azon a ponton voltam, hogy drogfüggővé válok, de az Úr mindebből kiemelt. Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy keresztény voltam.

A bizonyságom 1997. május 2-án kezdődik. Volt egy barátom, csak barátok voltunk, és semmi több, és ő tudta ezt. Azt gondoltam, hogy ismerem őt, de valójában egyáltalán nem tudtam, ki ő. Azon az éjszakán felhívott és megkérdezte, hogy nem tudnék-e kijönni, csavarogni. A szüleim nem voltak otthon. Imádkozni mentek a közösségbe, mint minden pénteken. Azt mondtam nekik, hogy én nem akarok velük tartani, mert rosszul érzem magam. Már megőrültem tőlük, mert többször azt terveztem, hogy éjszaka különböző barátaimmal bulizni megyünk, de a szüleim nem engedtek el. Így arra kértem őket, hadd maradhassak otthon, és otthon hagytak. Amikor elmentek az imádságra, a barátom felhívott. Azt mondta: „Miért nem jössz el, már mindenki itt van?” Gondoltam magamban: „Nem akarok szembeszállni a szüleimmel, de talán ki tudok szökni, és soha sem fogják megtudni”, és így is tettem.

Azon az éjszakán a szüleim, miután hazajöttek, lefeküdtek aludni. Mindenre elszántan készen álltam arra, hogy kiszökjek, ezért felhívtam a barátom, és mondtam neki, hogy várjon rám az utcánk sarkán. Szóltam neki, hogy ne jöjjön el a házunk előtt, nehogy a szüleim felébredjenek, és összedőljön a tervem. Párnákat tettem a takaróm alá, és kimásztam az ablakon. Egy kétemeletes házban laktunk, és házunk minden ablaka be volt rácsozva. De mióta a szüleim bíztak bennem, az én ablakom nem volt rács. Így húztam hasznot a szüleim bizalmából. Kimásztam a tetőre, és leugrottam, egyből a földön landoltam. Az Úr tervezett így mindent, mert kitörhettem volna a lábam, és ez megakadályozhatta volna azt, amit Isten tervezett el számomra.

Kimentem az utcára, a barátom már ott volt. De amikor beszálltam az autóba három fiút és egy másik lányt láttam. Gondoltam magamban, hogy „semmit sem fogok csinálni, csak elengedem magam, drogozok és iszok.” De amikor láttam a három fiút és a lányt, megijedtem attól, hogy ki akarnak majd használni. De beszálltam az autóba, és elindultunk. Korábban, amikor beszéltem a barátommal telefonon, azt mondta, hogy csak körbenézünk egyet a városban. Erre mondtam azt, hogy „OK, ez jól hangzik”, így mentem bele. Nem gondoltam volna, hogy egy motelben fogunk kikötni. Mert oda érkeztünk meg.

Amikor megálltunk, kitett egy patyolat előtt, amely a motel mellett volt. Mondták, hogy ott várjak, és hogy mindjárt felszednek egy másik barátot. Mondtam, rendben, de kitaláltam, hogy azért hagynak ott, hogy egy szobát kivegyenek. Amikor visszajöttek, felvettek, és elvittek abba a szobába. Azt mondták: „Nyugi, bízz bennünk! Nem fogunk semmit se csinálni, csak várjuk a másik barátunkat, hogy jöjjön, és akkor mindannyian lelépünk.” Így megbíztam bennük, soha nem gondoltam volna, hogy bántani akarnak, de megjegyzem, hogy nem tudtam, ki a barátom valójában. Először csak beszélgettünk, aztán megkérdeztem őket, „Miért nem iszunk valamit addig, amíg várakozunk?” A barátom és én elhagytuk a szobát, és lementünk a motel előtti kis étterembe. Három Sprite-ot vettünk, és visszatértünk a szobába. Ők elkezdték kitölteni a Sprite-ot poharakba. Nem hoztak magukkal táskát, vagy bármit, ami gyanús lett volna, amiből azt gondolhattam volna, hogy valamit fognak tenni az italomba, vagy hogy velem tesznek majd valamit. Minden, amit tettek, nagyon ártatlannak tűnt.

Kimentem a WC-re, hogy megigazítsam a hajam, és a női dolgaimat elvégezzem, és mire visszaértem, már kitöltötték az italom. Néhány rágót vettem a számba, epreset, és megittam azt, amiről azt hittem, hogy Sprite. Ami ezek után történt, arról nincs tudomásom.

Amikor újra látni kezdtem, éreztem, hogy a szellemem kilép a testemből. Már a kórházban voltam, és láttam az összes orvost és nővért magam körül. Amikor kilépett a szellemem, láttam a testemet az ágyon. Tudjátok, hogyan néztek ki akkor, ha nézitek magatok a tükörben, és láttok egy tükörképet. De én nem a visszatükröződésemet láttam, hanem a saját testem az ágyon. Amikor körülnéztem, két vörösbe öltözött ember jelent meg ott, „gyere az utadra”, mondták, és megragadtak, mindegyik egy-egy karomat.

Elvittek egy helyre, és amikor felfedeztem, hol vagyok, láttam, hogy ez a mennyország. Az első, amit láttam, egy nagyon nagy fal volt. Fehér volt, és elnyúlt olyan messze, hogy számomra végtelennek tűnt. A fal közepén volt egy kapu, egy hosszú kapu, de ez zárva volt.

A Ószövetségben Mózes beszél a sátorról, és leírja a paramétereit. Én emlékeztem erre, és olyanak láttam a falat, mint a sátornál. Jobbra a kapu mellett volt egy széles szék és ennek jobb oldalán egy kisebb szék. Úgy tűnt, hogy aranyból készítették őket. Tőlem jobbra volt egy széles fekete kapu, körülötte rettenetesen sötétség, de tudtam a rajta lévő fogantyúról, hogy kapu. Ez egy undorító kapu volt. De a bal oldalamon ott volt a paradicsom, fák, kristályos víz hullt alá, és fű. Olyan békesség áradt benne, de senkit sem láttam ott.

Felnéztem, és láttam magam előtt az Atyát, nem láthattam az arcát, mert a dicsősége olyan nagy és olyan fényes, hogy mindent bevilágított a mennyben. A dicsősége mindent ragyogóvá tett. Nem volt nap, hold, nem látszottak a csillagok, Ő volt a világosság. Láttam a testét, és teste a Fiút is magába foglalta, egyik a másikban volt, együtt voltak. Látható volt az elkülönülésük, mégis az egyik a másik belül volt, együtt léteztek.

Jobbra mellettük két angyal állt, Gábriel és Mihály. Onnan tudtam a neveiket, hogy a homlokukra fel volt írva.

Amikor az Atya előtt álltam, rettenetesen mocskosnak éreztem magam. A térdeimre estem és sírtam. Iszonyatosan szégyelltem magam. Ha láthattam volna az arcukat, akkor sem akartam volna, mert annyira szégyenkeztem előttük. Amikor az Atya előtt voltam, Ő megmutatta az életem filmjét, a kezdetektől egészen addig. Azt mondta, hogy a legfontosabb része akkor zajlott, miután Mellette döntöttem, mert akkor már meg voltam mentve. Megmondtam a barátaimnak, hogy keresztény vagyok, de valójában nem mutattam nekik semmi gyümölcsöt. Ő azt mondta, hogy elrendeltetett, hogy a pokolba kell mennem.

Gábriel arkangyal odalépett, és megragadott a karomnál fogva. Elvitt az undorító fekete ajtóhoz, amit közelebbről meg sem akartam nézni. Próbáltam megállni, de szellemben voltunk, így keresztülmentünk a kapun. Amikor a kapu másik oldalán voltunk, minden teljes sötétségbe borult, arra is képtelen voltam, hogy magamat lássam. Nagyon gyorsan elkezdtünk zuhanni, úgy, mint a hullámvasúton. Ahogy zuhantunk egyre forróbb, és forróbb lett. Behunytam a szemem, nem akartam látni, hol vagyunk.

Amikor megálltunk, kinyitottam a szemem. Egy hatalmas úton álltunk. Nem tudtam, hogy hova vezet. De az első dolog, amit azonnal éreztem, a szomjúság volt. Rettenetesen szomjas voltam. Folyamatosan mondtam az angyalnak, hogy „szomjas vagyok, szomjas vagyok.” De úgy tűnt, mintha nem is hallott volna engem. Elkezdtem sírni, és amikor a könnyek lefolytak az arcomon, teljesen elpárologtak. Kénszag terjengett, olyan, mint az égő gumiabroncsok szaga. Próbáltam befogni az orrom, de csak még rosszabb lett. Szellemi testben mind az öt érzékszervem érzékenyebbé vált. Amikor megpróbáltam az orrom befogni, csak még erősebben éreztem a kén szagát. A kis szőrök a karomról mind eltűntek. Éreztem a rettenetes hőséget, iszonyú forróság volt.

Amikor kezdtem körülnézni, démonoktól gyötört embereket láttam. Egy nőt láttam, aki ott szenvedett, egy démon kínozta. Levágta a fejét és a hosszú lándzsájával mindenhol átszúrta. Egyáltalán nem törődött vele, hogy ez milyen fájdalmat okozott neki. A szemébe, a testébe, a lábába, a kezébe, egyáltalán nem törődött vele. Aztán visszaillesztette a fejét a testére, és csak szúrta és szúrta. A nő gyötrelmes sikolyokkal sírt.

Akkor egy másik démont láttam, amelyik egy 21-23 év körüli embert kínzott. Ennek az embernek egy lánc volt a nyaka körül, és egy tűzverem előtt állt. Ez a démon mindenhol átdöfte őt a hosszú dárdájával, a szemét, mindenhol. Aztán a hajánál fogva és a lánccal megragadta és bedobta a tűzverembe, majd kivette onnan, és újra és újra átdöfte. Ez megállás nélkül folytatódott, és minden alkalommal, amikor a tűzverembe vetette, képtelen voltam elviselni az üvöltését, de aztán a démon kihúzta onnan, és ő gyötrődve üvöltött. Megpróbáltam befogni a fülem, mert a hangja annyira idegtépő volt, de még azután is hallottam. A hallásom sokkal érzékenyebbé vált.

Ránéztem egy másik démonra, ez a démon, undorító volt. A másik kettő is visszataszítónak látszott, de ez volt a legfertelmesebb. Több különböző állathoz tudnám csak hasonlítani, azonban képtelen vagyok leírni szavakkal. Ez járkált körbe-körbe, és rettegésben tartotta az embereket, és az emberek valóban gyötrődtek a félelemtől és a rettegéstől.

Egy másik démont is láttam, de ez gyönyörű volt, úgy nézett ki, mint egy angyal, de nem az volt. A különbség annyi volt Isten angyalai és a démonok között, hogy a démonoknak nem volt felírva a nevük a homlokukra, mint Isten angyalainak.

Majd visszanéztem Gábriel arkangyalra, ő felfelé nézett. Gondoltam, hogy nem akarja látni mások kínzását. Töprengtem magamban, „miért van még mindig itt? Nem feltételezném azt, hogy arra vár, hogy én is sorra kerüljek a kínzásban.” Még mindig szomjas voltam, és odakiáltottam az angyalnak, hogy „szomjas vagyok, szomjas vagyok.” Gondolom, hogy hallott engem, mert lenézett rám, és azt mondta, „az Úr adni fog neked még egy lehetőséget.”

Amikor ezt kimondta, hirtelen minden szomjúságom, minden gyötrelmem és fájdalmam eltávozott. Hatalmas békesség borított be. A kezemnél fogva megragadott és azon voltunk, hogy felemelkedjünk, de hirtelen hallottam, ahogy a nevemet kiáltják, „Jennifer, segíts, segíts rajtam!” Lenéztem. Akartam látni, ki volt az, de a lángok eltakarták az arcát. Úgy hangzott, mint egy lány hangja. Csak annyit láttam, hogy kinyújtja a kezeit, és segítségért könyörög. Borzasztóan szerettem volna segíteni rajta. Amikor megpróbáltam, nem tudtam, mert az én kezem keresztül haladt az ő kezein. Annyira akartam neki segíteni, de tudjátok, neki már semmi reménye sem volt. Sorsára kellett hagynom.

És körülnéztem, és láttam a barátaimat, embereket, akiket ismertem, és más embereket. Olyan ismerősnek tűntek, de nem tudtam kicsodák, nem ismertem a sorsukat. De amikor a barátaimat láttam a suliból, az rettenetesen fájt. Gondoltam magamban, „talán a rossz bizonyság, amit tettem nekik, hisz hallották rólam, hogy keresztény vagyok, de nem ébresztettem bennük érdeklődést Isten iránt, hanem én fordultam el az Úrtól. Talán én vagyok az, aki ide juttatta őket.” Ilyen gondolatok törtek fel bennem. Láttam, hogy a pokolban nincs idő, nincs múlt, nincs jelen és jövő, minden ugyanakkor zajlik, és elrendeltetett, hogy ők ide kerülnek. De amint mondtam az elején, nem akarok hittételeket felállítani, de ez volt az, amit láttam. Mert azok az emberek, akiket ott láttam, ma még mindig élnek.

Akkor az angyal visszavitt az Úr jelenlétébe. Amikor előtte álltam, a térdeimre estem, és csak sírtam és sírtam. Még mindig nem akartam felnézni rá, mert annyira szégyelltem magam. De az Úr egy különös melegséggel a hangjában azt mondta, „Szeretlek.” Éppen úgy, ahogy benneteket szeret, akik most engem hallgattok. Ezt Ő mondta nekem szemtől szembe. Az Úr azt mondta, hogy mindent megbocsát nekem, amivel megbántottam Őt. Eltörölt minden vétket.

Isten rám tekintett, és rengeteg dolgot mutatott. Megmutatta a világot, a földet. A föld körül láttam valami bársonyosat, olyasmit, mint az ózon réteg, nagyon finomnak tűnt, az volt a vágyam, hogy megérintsem. Amikor megérintettem, akkor jöttem rá, hogy Szent Szellem, mert megmerítkeztem benne, és nyelveken kezdtem el imádkozni.

Ez idő alatt megteltem Szent Szellemmel, és sok sötét szellem hagyott el. Amikor elszálltam, és kábítószereztem, bemocskoltam az elmém, és kinyitottam az ajtót, és ezek a gonosz szellemek belém költöztek. Ők gyötörtek engem. Az az út, amin jártam, valójában nem az enyém volt, hanem a bennem lakozó sötét szellemeké. Isten Igéjében meg van írva, hogy amikor a házad tisztává lesz, a sötét szellemek megpróbálnak visszatérni magukkal hozva hét másik gonosz szellemet. Az én házam tiszta lett, amikor elfogadtam az Úr Jézust megváltómnak. Láttam ezeket a gonosz szellemeket, amikor bemerítkeztem, ők hetet hoztak, és azok ugyancsak másik hetet, és az utóbbiak is másik hetet, és végül képtelen voltam megszámolni őket. De Isten megtisztított minden sötét szellemtől.

Megmutatta nekem a jövőt is. Megmutatta a Földet, és azokat a dolgokat, amik történni fognak, az eseményeket, amelyek majd végbemennek. A látomás, amit kaptam, mostantól egészen az elragadtatásig tartott. Nem mutatta meg az elragadtatást, de azt igen, hogy mi fog lezajlani előtte. Minden nap közelebb és közelebb kerülünk hozzá, figyelmeztetlek benneteket, hogy az elragadtatás közel van. Vizsgáljátok meg magatokat, az életeteket, és kérdezzétek meg magatoktól, hogy „készen állok arra, hogy az Úrral menjek?” Az Úr mindezt megmutatta, de hozzátette, hogy ne mondjam el senkinek, csak várjak, és kísérjem figyelemmel az eseményeket, mert közel van a vég. Nem akarom kísérteni az Urat, ez az oka annak, hogy nem mondom el, amit láttam. De azt elmondhatom, és figyelmeztetlek benneteket, hogy az elragadtatás közel van.

Hangok a pokolból.

4 órája | Kovács Csaba | 0 hozzászólás

A hetvenes években a Szovjetúnió területén, Szibériában egy nemzetközi geológusokból álló csoport fúrásokat végzett a főldkéregben.

Mivel arrafelé már találtak olajmezőket, ezért az ő céljuk is egy felhasználható ásványkincs, olaj, vagy földgáz felfedezése lett volna.

Természetessen azon a területen jó esélyel találhattak volna olyant.

A hetvenes években az a Szovjet elmélet uralkodott, hogy minden területen le kell győzni a nyugatot. A kommunizmus erős, és ezt meg kell mutatni a világnak.

A Kola-félszigeten ami ma is Orosz ország sikerült egy tizenkét kilóméternél is mélyebb fúrást végrehajtani.

A cél persze a tizenöt kilóméteres fúrás lett volna, de jelenleg ez még sehol sem sikerült.

Dr Dimitrij Azzakov és Norvég kolegája Barn J. Nummendahl által vezetett fúrócsoport célja a tizennégy kilóméteres mélység elérése volt.

Azonban a fúrás kilencedik kilóméterénél a fúrófej egy erős kőzetrétegbe ütközött.

Órákon át úgy küzdött a mélységben a fúrófej, hogy a fúrószár és az egész fúrótorony folyamatossan remegett.

Majd egyszerre abbamaradt a remegés és odalenn a fúrófej is felgyorsult.

Arra a következtetésre jutottak, hogy egy üregbe fúrtak bele.

Ilyenkor bevett eljárás, hogy kihúzzák a fúrófejet és egy speciális mikrofon segítségével amit az üregbe eresztenek le a földalatti mozgásokat lehelgatják.

A legnagyobb megdöbbenésükre nem a szokásos lasú elnyujtott hangokat hallották ami a főldrétegek egymásra ható nyomásáből fakadóan hallható, hanem jól kivehetően emberi sikolyokat, amikről felvételeket is készítettek.

Ezen a felvételen:

www.youtube.com/watch?v=8iPIXq_jGMQ

Jól kivehető az emberi fül számára is, hogy férfiak és nők sokasága sikoltozik.

A felvétel végig viszhangos ami nem annak köszönhető, hogy az 1977-es technika enyire torzított volna, hanem valószínűleg az üreg falairól visszaverődő valódi viszhangok miatt.

Aki csak meghallgatta a geológusok közül, mind mély megdöbbenéssel és tanácstalansággal viszonyultak a felvételhez.

Izgalom uralkodott el a táboron.

Mindenki meghallhatta és sokan ki is mondták, hogy szerintük a pokolban kinlodó emberek tömegének hangját hallják a felvételen.

www.youtube.com/watch?v=R_wwLd9Rk3k&feature=related

De a döbbenet még ezután érte el a tetőfokát.

Azon az éjjelen a furatból, hirtelen nagy nyomással füst tört fel a magasba.

Pár másodpercig tartott a jelenség és a füstből egy denevérszárnyal rendelkező több métereres lény csapott hirtelen a táborra.

Kőrözött a megzavarodott emberek felett és élvezte, hogy félnek tőle.

Majd elrepült az élyszakában.

Ekkor olyan pánik tört ki, és akkora volt a fejetlenség, hogy a közeli városból az összes mentőautónak ki kellett jönnie.

Nagyon erős, és nagyon nagy nyugtató injekcióval tudtak egyeseket megnyugtatni.

Sokakat be is vittek a sokkhatás miatt a közeli kórházba.

A geologus tábort lezárta a hadsereg és azóta sem lehet megközelíteni azt a helyet.

Dr Azzakov a következőket mondta az esetről:

Mint a kommunista nem hiszek az égben, vagy a Biblia, hanem a tudós most hiszek a pokolban, "mondta Dr. Azzacove." Mondanom sem voltunk döbbenve, hogy egy ilyen felfedezés. De tudjuk, mit láttunk, és tudjuk, mit hallott. És vagyunk győződve, hogy fúrt ki a kapun a pokol! "

Dr. Azzacove folytatta: "... A fúró hirtelen elkezdett forogni vadul, jelezve, hogy mi jutott a nagy üres zseb vagy barlangba. Hőmérséklet érzékelők mutatott drasztikus növekedése hő-2000 Fahrenheit."

A társaság nagy része azonnal hitre jutott, köztük Dr Azzakov is.

zanzibar-burning-man-fire-400p

Az esetről jó ideig hallhatnia kellett a Szovjetúnión belül, de az azonnal hazküldött nemzetközi geológusok szabadon elmondhatták a Szibériai esetet.

Bár sok év telt el azóta, hogy ez az eset megtörtént de mind a mai napig vannak egyébb olyan események amik megerősítik ennek az esetnek a hitelességét.

Jack Custoe egyik embere merült a karib tenger egyik barlangrendszerébe ami olyan merülést jelentett, amikor a barlang a tengerfenék alá vezetett.

A barlangba való sülyedés után rögtön behúzta a mentőzsínórt, jelezve, hogy azonnali mentést kér.

Amikor kihúzták, a fedélzetre, sokáig olyan pánik volt rajta, ami miatt meg sem tudott szólalni.

Amikor pedig erőt tudott venni magán elmondta, hogy olyan tisztán kivehető emberi sikoltozásokat hallott, hogy rettegés tört rá és menekülni akart.

Ez az eset ott történt, ahol Custoe kapitánynak az a híres mondata hangzott el, hogy amit ő ott látott a mélységben arra még noncs felkészülve a világ.

A Biblia számos helyen kijelenti, hogy a pokolt Isten a föld alatt készítette el azok számára, akik nem akarják őt.

A lázadó angyalok és démonok kínozzák azokat az embereket akik nem Ismerték meg illetve megismerték de nemet mondtak Istennek és Jézusnak.

Senkinek se legyenek illúziói a pokollal kapcsolatban.

Ott már nincs kegyelem.

Most kell megismerni és elfogadni Jézus Krisztust, Mert ez által a hit által kap az ember kegyelmet a bűnei alóli felmentés tekintetében.

Talán azt mondod, hogy "Nekem nincs bűnöm, mert nem öltem, nem paráználkodtam, nem gyűlölök senkit."

Akkor had mondjak neked valamit.

A tízparancsolat azzal kezdődik, hogy Ne legyen neked Istenen kívül más Istened.

Sem a pénz, sem pedig Mária, sem Buddha, sem Krisna, és ne szentekhez imádkozzon az ember, hanem Jézus Krisztushoz.

Ha meghallgatod a felvételeket és végig gondolod, hogy szüntelenül ez a kín vár rád a halál után akkor jól gondolod.

Jézus pedig nem akarja, hogy a bűneid, vagy az Istentelen életed ellenére is odakerülj.

Csak Jézus vére képes téged tisztára mosni.

Bűntelen ember nincs.

De Üdövősséget ingyen kegyelemből adhat neked Isten.

Csupán egy imában el kell fogadnod Jézust megváltódnak.

Ha akarod, hogy sem te, sem pedig a szüleid, és a gyermekeidnek se ez legyen a jövője, akkor bátran írj:

kcsaba35@gmail.com

Elküldöm neked ezt az imát leírva és mond el Isten előtt.